A kocsmáknak lelkük van. Mindennek van lelke, ami fontos. Az a kocsma, amelyiknek nincsen lelke, nem kocsma, hanem ivó. És nem fontos.
Rezeda Kázmérnak volt lelke, még így, ezerötszáz esztendő elteltével is. A kocsmákat szenvedélyesen kutatta, különösen azután, hogy feltámadt, és attól félt, annyi mindenből kimaradt, hogy nem fogja tudni bepótolni sohasem. Ez a félelemmel vegyes szenvedély vitte az alsóörsi Felső kocsmához is.
És lelket talált ott, egy kocsma lelkét.
Mindenekelőtt régi volt a kocsmapultja. Aztán ott volt az italok kérdése. Nos, az alsóörsi Felső kocsmában jó italokat mértek.
Először is ott vannak a borok. A Felső kocsmában egészen kiváló rozét
mértek, a Varga pincéből, és ez a kiváló rozé mindig ugyanolyan és
mindig kiváló volt. A fehérbor is remek volt, helyi, alsóörsi bor,
tiszta, sallangmentes, olyanféle, ami leginkább szőlőből van. A sörök
terén sem volt semmi gond a Felső kocsmában, mindig friss a csapolás, a
duruzsoló hűtőből pedig került mindig Staro-
pramen is, barna sör is, egyéb is.
A legizgalmasabbak pedig a töményfélék voltak. Olyasfajta tömények, amelyek rég eltűntek a világ kocsmáiból. Egy igazi, szakmai becsületére kicsit is kényes kocsmakutató nem élhette le úgy az életét, hogy nem zarándokolt el a Felső kocsmába, a kihalt italok rezervátumába, ahol lehetett Hubertust kapni. Lehetett bonbonmeggyet kapni. És kevertet is meg császárkörtét. Mindent, amiknek pusztulásáért oly sokan fohászkodtak, de itt mégis túlélték az átkokat. Mindig volt Becherovka, megfelelő hőmérsékletű, sör mellé egészen kiváló, a keserű és az édeskés megváltás különös harmóniája. És ott volt a pult mögötti falon az ország egyik legjobb pálinkája is, a pannonhalmi pálinka, ráadásul majd minden fajtájával. A cserszegi fűszeres javallott belőle szívfájdalmak vagy éppen komolyabb gondolatok idejére. De mindez együtt sem lett volna elegendő, hogy a Felső kocsmának lelke legyen. Ehhez szükség volt még a törzsvendégekre.
Törzsvendég volt Kiskörte, míg nemrégiben meg nem halt. Kiskörtét
ivott kisfröccsel, és ez a szokása kölcsönözte nevét is, halálát is.
Hozzá tartozott néma jelenlétével a Felső kocsma lelkéhez. Aki pedig még
inkább hozzá tartozik, az Miki bácsi.
Miki bácsi a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek meséjét meséli,
világosító és fénymester volt a cirkusz és varieténél, meg sok
színháznál, végül a veszprémi színházból ment nyugdíjba a Felső
kocsmába, és mesél, mesél, színházi életről és éjszakákról. Nem is mese
az, hanem egy végtelenített vetítés. Rezeda Kázmér pedig olykor bement a
Felső kocsmába, jegyet vett Miki bácsi mozijába. Miki bácsin kívül
pedig Ilike volt a kocsma igazi lelke.
Ilike nem vendéglátós volt, mert nem LÁTTA a vendéget, amikor az betért véletlenül, ő vendégváró volt, aki VÁRTA a vendégét, és megtett mindent, hogy betérjen. Régen, úgy a kuruc kortól, ezt hívták „kocsmárosné arany virágnak”, és akkoriban még minden kocsmának megvolt a lelke.
Ilike a megmásíthatatlan, örökkévaló bizonyosságként állt a pult mögött, és tudott mindent. Mert ha egyszer voltál nála, örökre tudta, mit iszol. Ilikénél került zsíros deszka is, egyéb is. Gyakorta pedig a vendégek, egy-egy asztaltársaság úgy érkezett este, hogy hozták a vacsorát. Kosárban, tiszta, fehér konyharuhával leterítve, olykor hideg disznóságot, mindig házit, máskor főttet, pörköltet vagy oldalast zsírjában. Úgy érezte magát az ember olyankor, mintha a régi Magyarországon lenne.
Úgy is volt ezzel Rezeda Kázmér, hogy muszáj lesz huzamosabb ideig itt tartózkodni. S ha majd egyszer, úgy ezerötszáz esztendő múlva elunja kicsit a földi világot, akkor beül majd a Felső kocsmába Alsóörsön, rendel egy rozéfröccsöt, egy cserszegi fűszerest a pannonhalmiból, kerít kicsike tepertőt, darab kolbászt, sódart, és abból a nagyon friss kenyérből is vagy két szeletet. És lesz roppanó zöldpaprika, erős, mint a hájderménkű, és Rezeda Kázmér ott fogja elkölteni utolsó vacsoráját. Ősz lesz, de még csiklandó, kóborló meleg a Felső kocsma teraszán. És késhegyére tűzi majd Rezeda Kázmér az utolsó falatot, és kalapja mellé tűzi a legutolsó, felejthetetlen pillanatot, és kiköltözik aztán a világ legszebb temetőjébe, az alsóörsi temetőbe, nyugodni egy kicsit.
Csak addig, ameddig érdemes lesz feltámadni újra. Ha érdemes lesz egyáltalán.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése