A cukrász, aki sütemény lett.
A
sors fintora, hogy most a keresztnevét tanuljuk meg helyesen írni: nem
Emil, hanem Émile. Ezen a néven nyílt nemrég étterem Budán. Tehát: Émile
Gerbeaud. Magyarul: Zserbó Emil története.
Kétszer látták feldúltnak életében. Először 1896-ban, amikor megtudta, hogy miatta párbajoztak. Szegeden egy Kugler nevű férfi udvarolt a primadonnának, de elhódították tőle a hölgyet. Másnap a kaszinóban Kugler így üdvözölte vetélytársát: „Szervusz, Gerbeaud!” Hogyhogy Gerbeaud? – hüledezett mindenki. „Hát Kugler utóda Gerbeaud!” És valóban, ez volt Émile Gerbeaud szlogenje, amikor 1884 őszén átvette Kugler Henriktől a híres cukrászdát az akkori Gizella (ma Vörösmarty) téren. Kettejük neve évekig együtt szerepelt a hölgy (bocsánat: ház) homlokzatán.
A második eset 1919 tavaszán történt. A Tanácsköztársaság népbiztosai államosították „a burzsoá Budapest rothadó pompájának, a gazdagok és metreszek romlott erkölcsének fényes kirakatát”, a Gerbeaud-t. Ahogy a Pesti Hírlap írta 1919. április 2-i számában: „Idejárt csukaszürke maskarájában Habsburgi Auguszta is, hogy illatos teával öblögesse a kellemetlen ízt, amit a családjáért halálra sebesült katonák kórágyától hozott magával.”
A „forradalom tisztító forgószele” most kisöpörte a cukrászdából a puccos dámákat, a „vörös Zserbó” proletárvagyon lett, a munkások fegyelmezett uzsonnáztatását Kaderabek Tivadar termelőbiztos felügyelte, aki Gerbeaud papát kidobta a gyárból, kizárta a házából, adtak neki egy sarokszobát, ahová faragott faliórájával, rézmérlegével, francia íróasztalával behúzódhatott. No, ekkor vonta fel másodszor a szemöldökét: „Csak azt szeretném megérni, amikor ennek vége lesz!” Szeptemberre vége lett, az öregúr még egyszer kitakaríttatta a boltot, odaállította a szép szőke kisasszonyokat a márványpultokhoz, majd november 8-án elköltözött a mennyei cukrászdába.
Most el kellene mesélni, ki volt.
De Gerbeaud-nak életrajza nincs, csak munkarajza van. Nem keringenek
róla pletykák, nem volt lump, sem nőcsábász (holott imádott táncolni),
nem párbajozott soha, pedig remekül vívott, sorsa a cukrászdája volt.
Dolgozott egész életében onnantól kezdve, hogy 1871-ben (17 évesen)
belépett apja üzletébe Genf Carouge városrészében, majd vándorútra kelve
bejárta a kor legdivatosabb cukrászatait, hogy végül Saint-Étienne-ben
letelepedve feleségül vegye Esther Ramseyert, az ismert csokoládégyáros
lányát. Igazi mintapolgár volt, a szó nemes értelmében. Mint a vidéki
orvosok Csehov színdarabjaiban.
Kecskeszakáll, őszes halánték, aranykeretes szemüveg, Windsor-csomóra kötött nyakkendő (hiszen, ahogy Balzac mondta, a nyakkendő mindenkiről elárulja, ki mennyit ér), redingot, esetleg frakk. Az iparosok között iparos, az urak között úr. Fegyelmezett, takarékos ember, aki reggel hatkor talpon van, fehér kötényben cukrot csomagol az alkalmazottakkal, és egész életében csapvizet iszik, elvégre az ember nem pazarol. Munkásainak eközben igyekszik megfelelő életkörülményeket teremteni. Olcsó szállást épít, biztosítási és nyugdíjalapot hoz létre. Takarékoskodik, de a minőségből jottányit sem enged. A puncsos minyonokat, ha színárnyalatuk nem megfelelő, saját kezűleg roncsolja szét. Nagyvonalú és előzékeny, de tisztelet övezi az első pillanattól.
Valószínűleg mégsem írnánk róla, ha az idősödő Kugler Henrik nem
keres utódot magának. De Kugler, akinek 1858 óta működött cukrászdája
Pesten, és aki 1870-ben költözött át a Gizella térre, a hajdani
Privorsky kávéházba, a Deák-párt és Liszt Ferenc törzshelyére – miután a
legendás kávés, a Pilvax hajdani tulajdonosa újfent tönkrement –, a
derekát fájlalta, és unta az omlós sütemények meg a fűszerkeverékek
(kínai fahéj, madagaszkári szegfűszeg, magyar keserűmandula, mexikói
vanília) készítését, és már az sem hozta tűzbe, ha a hírlapok azt írták:
jegeskávéjának és fagylaltkelyheinek nincs vetélytársa. Szóval Kugler,
akinek bonbonját József Attila még harminc év múlva is kuglernek
nevezte, igen ő, tanácsot kért öreg genfi barátjától, ugyan ki lehetne
az utóda. Finaz mester meg a Genfi-tó partján savanyúcukorkát szopogatva
azt válaszolta: ő egyetlen cukrászt ismer, aki Kugler pesti üzletét
átvehetné. De az úgysem költözik, most vette feleségül a helyi
csokoládékirály lányát.
A teljes cikk a Magyar Konyha Online oldalán olvasható!
Vinkó József
Előfizetői ügyfélszolgálat:
Tel.: (1) 461-1447
E-mail: elofizetes@magyarkonyhakiado.hu
Ügyfélfogadás: munkanapokon 8-16 óráig
Az történt vele, ami a legnagyobbakkal: nevéből köznév lett. Gerbeaud helyett zserbó. Cukrászból sütemény.
Kétszer látták feldúltnak életében. Először 1896-ban, amikor megtudta, hogy miatta párbajoztak. Szegeden egy Kugler nevű férfi udvarolt a primadonnának, de elhódították tőle a hölgyet. Másnap a kaszinóban Kugler így üdvözölte vetélytársát: „Szervusz, Gerbeaud!” Hogyhogy Gerbeaud? – hüledezett mindenki. „Hát Kugler utóda Gerbeaud!” És valóban, ez volt Émile Gerbeaud szlogenje, amikor 1884 őszén átvette Kugler Henriktől a híres cukrászdát az akkori Gizella (ma Vörösmarty) téren. Kettejük neve évekig együtt szerepelt a hölgy (bocsánat: ház) homlokzatán.
A második eset 1919 tavaszán történt. A Tanácsköztársaság népbiztosai államosították „a burzsoá Budapest rothadó pompájának, a gazdagok és metreszek romlott erkölcsének fényes kirakatát”, a Gerbeaud-t. Ahogy a Pesti Hírlap írta 1919. április 2-i számában: „Idejárt csukaszürke maskarájában Habsburgi Auguszta is, hogy illatos teával öblögesse a kellemetlen ízt, amit a családjáért halálra sebesült katonák kórágyától hozott magával.”
A „forradalom tisztító forgószele” most kisöpörte a cukrászdából a puccos dámákat, a „vörös Zserbó” proletárvagyon lett, a munkások fegyelmezett uzsonnáztatását Kaderabek Tivadar termelőbiztos felügyelte, aki Gerbeaud papát kidobta a gyárból, kizárta a házából, adtak neki egy sarokszobát, ahová faragott faliórájával, rézmérlegével, francia íróasztalával behúzódhatott. No, ekkor vonta fel másodszor a szemöldökét: „Csak azt szeretném megérni, amikor ennek vége lesz!” Szeptemberre vége lett, az öregúr még egyszer kitakaríttatta a boltot, odaállította a szép szőke kisasszonyokat a márványpultokhoz, majd november 8-án elköltözött a mennyei cukrászdába.
Kecskeszakáll, őszes halánték, aranykeretes szemüveg, Windsor-csomóra kötött nyakkendő (hiszen, ahogy Balzac mondta, a nyakkendő mindenkiről elárulja, ki mennyit ér), redingot, esetleg frakk. Az iparosok között iparos, az urak között úr. Fegyelmezett, takarékos ember, aki reggel hatkor talpon van, fehér kötényben cukrot csomagol az alkalmazottakkal, és egész életében csapvizet iszik, elvégre az ember nem pazarol. Munkásainak eközben igyekszik megfelelő életkörülményeket teremteni. Olcsó szállást épít, biztosítási és nyugdíjalapot hoz létre. Takarékoskodik, de a minőségből jottányit sem enged. A puncsos minyonokat, ha színárnyalatuk nem megfelelő, saját kezűleg roncsolja szét. Nagyvonalú és előzékeny, de tisztelet övezi az első pillanattól.
A teljes cikk a Magyar Konyha Online oldalán olvasható!
Vinkó József
Előfizetői ügyfélszolgálat:
Tel.: (1) 461-1447
E-mail: elofizetes@magyarkonyhakiado.hu
Ügyfélfogadás: munkanapokon 8-16 óráig
Megjegyzések
Megjegyzés küldése